Péntek délután épp a vacsora előkészítésével foglalkoztam, amikor megjött a telefonomra az értesítés, hogy hoppácska, ma este Cattle Decapitation-koncert van ám a Barba Negrában! Az eseményre hónapokkal ezelőtt nyomtam egy sztoikus „érdekelt", gondolván, messze van az még, és csak ekkor szembesültem vele, hogy most azonnal kell döntést hoznom róla, hogy felpattanjak-e a biciklimre és elguruljak-e megnézni egy bandát, akiket igazából nem hallgatok, csak érdekelnek.

Némi unszolásra úgy döntöttem: ezt most nem hagyom ki. A vacsorát még gyorsan lefőztem (sajnálatosan lemaradva ezzel a Vomit Forth és a 200 Stab Wounds koncerjéről), aztán gyors kosztümcsere után a nyakamba kaptam Dél-Pestet, és már gördültem is a Szállító utca belföldi terrorcselekménynek minősülő kátyúin a Barba Negra felé.

Bevallom, nem úgy érkeztem a helyszínre, hogy beszámolót írjak. És nem is azzal volt a probléma, hogy három kisfröccs mélyen voltam, mire megfogant bennem a koncertlátogatás ötlete – ezúttal egyszerűen csak szórakozni indultam, nem pedig kritikus szemmel figyelni az eseményeket. De sajnos a bennem élő újságírót nem lehet holmi sauvignon blanc-kal vagy „ez az este csak a bulizásról szól” hozzáállással elaltatni. Így ha koncertbeszámolót nem is, de a koncert lencséjén keresztül vizsgálva egy tízes listát csak megírtam magamban a circle pit huzatában ácsorogva. Mégpedig pontosan arról, ami történt: hogy miért fantasztikusan jó ötlet csak úgy random elugrani egy olyan zenekar koncertjére, akiket nem feltétlenül hallgatsz. Lássuk tehát!

Nincsenek elvárásaid, így nem tudsz csalódni

Az ember kedvenc zenekarát végre élőben látni katarktikus, már-már vallásos élmény. Hányszor hallgattam transzba esve vagy a könnyeimet törölgetve a színpad előtt olyan dalokat, amelyeket korábban csak a fülhallgatómon keresztül tudtam élvezni. De aki gyakori koncertlátogató, pontosan tudja, hogy nincs ez mindig így, a nagy találkozás az idolokkal sajnos nem mindig sül el tökéletesen (lásd például a legutóbbi Slaughter To Prevail bulit, melyről ITT panaszkodtam). Ez a nyomás azonnal lekerül rólad, ha egy ismeretlen zenekart nézel meg: elvárások nélkül érkezel, és jó esetben hatalmasat tudsz bulizni, rossz esetben pedig kicsit panaszkodsz majd, hogy na ide se jövünk többet. Én, személy szerint, mindkettőt élvezem csinálni.

Új kedvenceket ismersz meg

Ez a pont gyakorlatilag az előző folytatása. Mentem már el úgy koncertre, hogy egy fellépőt sem ismertem, de a hazaúton már rajta voltak a lejátszási listámon – némelyik a mai napig rajta is van. De még ha nem is építed be az étrendedbe az adott zenekart, simán lehet, hogy olyan koncertélményt kapsz tőlük, melyért évek múlva is visszajársz: több banda is van a hazai szcénában, akiket aktívan bár nem hallgatok, de ha tehetem, megnézem őket élőben, mert annyira magnetikusak a koncertjeik.

(A fotó a Nest Of Plagues koncertjén készült, melyről ITT írtunk)

Nincs stressz, hogy minden jól sikerüljön

Ugye játszani fogják az Amongst The Low & Empty-t? Ugye jó helyem lesz? Ugye nem kefélik el a hangosítást abban a részben, ahol annyira jól kijön a vokál a lemezen? Ugye látni fogom majd rendesen a kedvenc énekesem? Ugye nem pont a Scourge Of The Offspring alatt kell majd kimennem pisilni? Aggályok, melyek rögtön lekerülnek a válladról, ha egy számodra félig-meddig ismeretlen zenekar koncertjére mész el. Lesz, ami lesz, hiszen nincs kedvenc számod, nem vagy szerelmes egyik tagba se, és ha valamelyik sorbanállás miatt lemaradsz valamiről, az sem fog annyira fájni. Csak nyerhetsz.

Új rajongóbázist ismerhetsz meg

Veterán koncertrejárók már pontosan tudják, melyik koncerten melyik ismerősükbe futhatnak bele. Milyen lesz a társaság, milyen lesz a dresszkód, milyen lesz a közönség energiája, milyen lesz a hangulat: ezekre a kérdésekre sok esetben már előre tudjuk a választ. Azonban egy olyan banda, melyet nem hallgatunk, új dimenziót nyithat meg, és egy egészen új közegben, egészen új arcokkal körbevéve találhatjuk magunkat, újabb és színesebb élményekkel gazdagodva.

(A fotó a Heedless Elegance Stagediving fesztiválos koncertjén készült, melyről ITT írtunk)

Ki tudja, kivel fogsz találkozni

Az előző pontunkra rímelve: simán lehet, hogy olyan ismerőssel futsz majd össze, akire végképp nem számítottál, ezáltal újabb közös pontot fedezhettek fel magatokban – vagy akár belesodródhattok egy veszélyes koncert utáni felesezésbe.

(A fotó a Tiansen Stagediving fesztiválos koncertjén készült, fent linkeltük a beszámolót)

Utólag megbánhatod, hogy nem mentél

Ó, de még mennyire. A 2024-es Chloroform Girl még mindig meg bírná fojtani egy kanál vízben a 2018-as Chloroform Girlt, amiért az az akkor még teljes és botránymentes Bathuska koncertjére azt mondta – meh, annyira nem hallgatom őket. Egy életre megtanultam, hogy egy ilyen lehetőséget nem szalasztunk el: lehet, hogy pár héttel később teljesen beleszeretek a zenéjükbe, és átkozni fogom magam, hogy kihagytam (ez történt), lehet, hogy feloszlanak, lehet, hogy innentől már csak nagyobb helyeken lépnek fel, és lemaradok a klubkoncert élményről… Nem érdemes rizikózni, ha egy kicsit is érdekel, nézzük meg! Unatkozni biztosan nem fogunk.

(A fotó a Stellar Circuits koncertjén készült, melyről ITT írtunk)

Jelenléteddel erősíted a metalszcénát

Talán kevésbé jut eszébe az embernek ez a szempont, de sajnos nagyon igaz: a magyar metalszcénának sokkal aktívabbnak kellene lennie. Félig pangó klubok, osztálykirándulásnyi közönségnek játszó előzenekarok: külön cikket érne meg, hogy miért ilyen passzív a magyar közönség reakciója az élő metalzenére. Emiatt is fontos, hogy ha egy kicsit is érdekel minket az adott zenekar, és megtehetjük, akkor támogassuk őket a jelenlétünkkel, és tartsuk életben a magyar metalközösséget!

(A fotó az Eagle Has Landed Stagediving fesztiválos koncertjén készült, a beszámolót fenn linkeltük)

A zenekar saját best-of válogatását kapod

Számomra mindig fejvakarást okoz egy új bandánál, hogy melyik lemezzel kezdjek, melyik dallal nem nyúlok mellé. Koncereken ezt a felelősséget kiveszik a kezemből, és az együttes gyakorlatilag tálcán kínálja fel nekem azokat a dalokat, melyeket ők a legérdemesebbnek tartanak arra, hogy mutogassák. Nincs hitelesebb best-of lemez, mint egy koncert.

Többdimenziós ismerkedés a zenével

Ahelyett, hogy csak meghallgatnál egy albumot, vagy, Isten bocsássa meg, lejátszási listát az adott zenekartól, itt megkapod a teljes csomagot. Fények, füst, színpadi jelenlét, rajongók, fejrázás, izomtrikóban feszülés, tépd le a melletted álló fejét életérzés – ezeket egy laza reggeli Spotify-os ismerkedés nem tudja megadni. Ahelyett, hogy beledugnád a lábujjad a vízbe, gondolkodás nélkül ugrasz bombát a medencébe: ugye, mennyivel izgalmasabban hangzik?

(A fotó a Persefone koncertjén készült, melyről ITT írtunk)

Nincs rossz végkimenetel

Az élő koncerek mindig jók, lehet persze gyenge a hangosítás, lehet lagymatag a közönség, lehet rossz formában a zenekar, de az egyenlet vége mindig pozitív. Nem kell a mosh pit mellett nyomorognod, ahol kiütik a kezedből az italt, nem kell a színpadot támasztanod, ahol, ironikusan, a legnagyobb rajongók kapják a legrosszabb hangosítást, nem kell két fanyűvő mögött szurikátáznod, hogy lásd a kedvenceidet: nyugodtan elvonulhatsz a hangosítópult közelébe, esetleg a sörsor mellé, vagy leghátra, ahol már nincs tömeg, hiszen nem maradsz le semmiről: a zene odáig is elhallatszik, és hát azért jöttél, nem?

BÓNUSZ KÖR: Miért ne félj olyan deathcore banda koncertjére menni, akiket nem hallgatsz?

A deathcore a legszórakoztatóbb műfaj

Breakdownok, izomtrikós, üvöltöző férfiak, a Barba Negra falait kiütő nullaegyes riffek, mocskos hangzás: a deathcore-bulik egyszerűen ütnek, mint a buszkerék.

(A fotó a Beneath The Void koncerjén készült, ITT írtunk róla)

Minden deathcore-énekes egy kicsit tesitanár akar lenni

Utoljára gimis koromban láttam olyat, hogy valaki üvölt egy csapat fiatallal, hogy fussanak körbe-körbe, és azok tényleg körbe-körbe futottak. De a műfaj nem veti meg a küzdősportokat sem: ha a Signs Of The Swarm buliján elhangzott buzdítások (mint például hogy öld meg a veled szemben állót) nem a Barba Negrában, hanem a Hősök terén hangzottak volna el, valószínűleg a rendőrség is érdeklődött volna az előadók iránt.

Nincs sor a női WC-n

Tapasztalataim szerint ez a pont egy extrém vékony rétegnek szól, de a hírhedt WC-sor gyakorlatilag megszűnik, ha az ember beteszi a lábát egy deathcore-buliba: nem tudom, hogy a műfaj kevesebb hölgyet vonz, vagy csak a nagyon gyors és gyakorlatias csajok hallgatnak Cattle Decapitationt, de annyira felszabadító volt nem negyed órát állni sorban a konténermosdók előtt, hogy muszáj voltam belevenni a cikkbe is.

Ezzel zárnám is koncertre járásra buzdító monológomat: menjetek ti is sok-sok buliba, érezzétek jól magatokat, és vigyetek el magatokkal még valakit! Valamint akárcsak a többi listánknál: ne legyetek restek a kommentekben kiegészíteni, hogyha kihagytunk volna valamit!